Előre csak előre, lássuk mi lesz belőle!

Köszönöm, hogy velem tartottál az elmúlt évben!

  • A Bögrec fazekasműhely sokat növekedett egy év alatt:
    Idén jutottam el oda, hogy többségében már nem csak ismerősök ismerősei rendelgetnek, már tudtam magamnak szerény, de értelmezhető “fizetést” adni.
  • Voltak váratlanul jött, szuper lehetőségek: hétvégi gyerekfoglalkozások Velencén, anyák napi foglalkozások a pátyi iskolában, vagy a Bölcsész Napok az ELTE BTK-n.

  • Tavasszal nagyobb projektem volt a pedagógus kérdőív: ebben óvónőket, tanítónőket, tanárokat kérdeztem arról, hogy milyen évvégi ajándékoknak örülnek igazán, mit szoktak kapni, mi volt eddig a legjobb. A bejött adatok alapján (178 válasz érkezett be!) több kézművessel összefogva olyan ajánlatokkal álltunk elő, amik igényes, ötletes, szeretetteljes alternatívái lehettek a csoki+virág kombónak. Idén is tervezem hasonlót, fontos tapasztalat volt, hogy jóval előbb el kell kezdenünk hirdetni, hiszen egy szülői közösség sokkal lassabban mozdul és dönt az ajándékvásárlás kérdésében.
  • A nyáron új műhelybe költöztem, ami a korábbinál kisebb ugyan, de sok szempontból praktikusabb, örülök neki nagyon.
  • Év elején azt tűztem ki, hogy készletre nem gyártok teljesen egyedi bögreceket, hanem mini szériákban gondolkodok. Ha csak 3 egyforma kancsót is készítek, a fotózásnál, honlapra töltögetésnél már az is óriási könnyebbség, de még akár 12-15 daradot is elkészítek úgy, hogy ne legyen unalmas, monoton a munka. Ez a változtatás valóban nagyon felszabadító volt, sokkal több időm maradt, amit hírlevélírásba, honlapkészítésbe, a Bögrec klub vezetésébe, a műhelyben való munkába tudtam visszaforgatni.
  • Ez volt a második kerek évem, így voltak olyan dolgok, amit tavaly már elkészítettem, idén csak újra elő kellett venni (pl. hangulatfotók, plakátok, borítóképek), ez is sokat lendített rajtam.
  • Szakmailag az idei évben a nagy kedvenceim a színes mázakkal kifestett bögrecek voltak. Tavasszal kezdtem fehér alapon, aztán később jött a barna, ezt talán még a fehérbél is jobban szerettem én is, ti is. Sőt, most az év végén kísérleteztem pár türkizzel is… majd meglátjuk, mi lesz belőle 🙂

Összességében, idén már sokkal kiegyensúlyozottabban, magabiztosabban tudtam dolgozni, vezetni kicsiny műhelyemet. Egyre inkább azt érzem, hogy kitölthetne a fazekasság egy rendes, teljes állást nekem (jelenleg heti két nap még mást is dolgozok). Jobban ráéreztem a munka és pihenés közti egyensúlyra, például idén karácsony előtt sem őrültem meg teljesen 🙂

És hogy idén mit tervezek?

 

  • Kapcsolatba kerültem egy kézműves termékeket árusító webshoppal. A konkrét lehetőségekről tárgyalni csak a következő hetekben fogunk, de kíváncsian várom az egészet, most először kerül szóba az, hogy Bögrec termékeket nem csak én árusítom.
  • Kacérkodom a gondolattal, hogy idén elkészítsem a Bögrec “ikonikus kollekcióját”. Ez elég fellengzősen hangzik, de nem találok rá jobb szót. Azt jelentené, hogy van egy alap kollekció, a “legbögrecesebb bögrecek”, ezeket folyton újra elkészítem, mindig lehet őket kapni a honlapon. Ezek mellé pedig szezonnak, ünnepeknek, alkalmaknak megfelelően mindig bejönne egy aktuális kollekció, amit csak akkor lehet kapni, itt előkerülhetnek újfajta minták, kísérletezőbb színek, kijátszhatom magam – remélem, örömötökre, hasznotokra 🙂
  • Szakmailag a színes, mázzal festett stílust mindenképpen továbbviszem. Tavaly a csipkebogyós, kökényes daraboknak nagy sikere volt, és az én fantáziám is beindult más növényekkel – felismerhetően, de bögrecekre stilizált formában… :)És kísérletezek tovább a barna, türkiz, és más alapszínű darabokkal is.
  • Idén év elejére megérett egy mérsékelt áremelés is. A bögrék pl. a mai napig ugyanannyiba kerülnek, mint a vállalkozásom kezdetén, 2015. októberben. Bár ez nem volt annyira régen, de akkor még 90%-ban jóval egyszerűbb, írókával megfestett és 1-2 mázzal leöntött bögreceket készítettem, alig néhány volt mellette a komolyabban díszített darab. Ma már ez az arány megfordult, majd minden bögrec gazdagon díszített. Elkezdtem használni olyan új színeket, amik a korábbiak többszörösébe kerülnek, ilyen pl. a piros máz, és a kék, illetve zöld festék. Sokkal több a postán kért csomag is, ezek feladása is sok plusz időt és drága csomagolóanyagot elvisz.
  • De januárban még maradnak ezek az árak, sőt, kiárusítás is lesz!
    A részletekkel jövő héten jövök, de biztos, hogy az előzőekhez hasonlóan most is meg kell majd dolgozni a kuponokért, de aki szeretné, 20-30% kedvezményt is összegyűjthet majd! 🙂

Ajándékötletek IV.

Ma olyan ajándékötleteket hoztam, amikkel pároknak, családoknak szerezhettek örömet. Akár a sajátotoknak, akár rokonoknak, barátoknak.
Itt különösen előnyben vannak a kézműves termékek! Úgy adhatsz ajándékot, hogy mindenki személyest is kapjon, saját egyéniségéhez, igényeihez passzolót, ugyanakkor a részek készletté álljanak össze.

 

Páros bögrecek

Az egyik bögrecre egy dal első sorai, a másikon a második részét írom. Így tartoznak össze és egészítik ki egymást.

A páros bögreceket igazán ajándéknak álmodtam meg:
  • Rólatok szól! Akár egy régi kedvenc dal részletét kéritek rá, akár most találtok egy frappáns, igazán hozzátok illőt.
  • Praktikus használati tárgy, nem lesz belőle porfogó.
  • Igazán az igényeitekhez szabható, sokféle méretben (kávéstól az óriásig) és funkcióban (müzlis, szűrős, boros, stb) és színben elkészítem.
    Kiegészíthetitek készletté, pl. a bögrék mellé egy szűrős kancsó, vagy a kávés csészék mellé csészealj, tejkiöntő, cukortartó… ahogy szeretnétek!
  • Akár külön, akár együtt használjátok, a kedvest juttatja eszetekbe <3

Ha páros bögrecet rendelnél, kattints ide, az megrendelő űrlapra!

 

Készletek

Párok és családok is nagyon szoktak örülni a készleteknek!
Teások vagy kávésok inkább?
A gyerekek kapjanak kisebb bögrét?
Netán egy borozós szettnek örülnének?
Legyen mindenkién rajta a neve?
Vagy mindenki kapjon egyedi virágot vagy színt?

Most van itt a speciális kérések ideje, még van időm teljesíteni ezeket az extra kívánságokat! 🙂

Rajtad áll, hogy állítsuk össze a készletet.
Egy klasszikus teás bögre készletet kiegészíthetünk

  • csészealjakkal
  • cukortartóval, mézescsuporral
  • kancsóval, akár szűrős-fedős kancsóval
  • sütikínáló tányérral
  • gyertya- vagy mécsestartóval
  • reggeliző tányérokkal

A készleteket itt tudod megrendelni, kattints az űrlapra!

Remélem, tudtam segíteni néhány ötlettel!
Ha megtetszett valamelyik és bögrecet rendelnél, kattints ide a megrendelő űrlapra!

Ha bármi kérdésed van a bögrecekkel, a rendelés menetével kapcsolatban, írj bátran az info@bogrec.hu-ra.

Hamarosan jövök a többi csoport ajándékötleteivel is! ?
Ha nem szeretnél lemaradni róla, akkor iratkozz fel a hírlevélre ide kattintva!

Ajándékötletek III.

Talán az életkori közelség miatt, de nekem könnyebben megy, ha fiataloknak keresek ajándékot. Talán könnyebb ráérezni a stílusra? Vagy praktikus tárgyak között is találhatunk olyat, ami még nincs neki?
Mindenesetre ma fiataloknak (férfiaknak és nőknek is) szóló ajándékötleteket hoztam.
Remélem, hasznodra lesznek a tippjeim! 🙂
Read more

Ajándékötletek II. – mert van, amihez idő kell

Ma is hoztam Neked néhány ötletet, ami segíthet, hogy igazán örömet okozó ajándékokat adhass majd karácsonykor azoknak, akiket szeretsz. Most még van idő arra, hogy egészen személyre szabott ajándékokat válassz, rendelj, a kedvenc színben, akár egyedi mintával, felirattal.
Hiszen az igazán szeretetteljes ajándékokhoz időre és ötletekre, odafigyelésre van szükség. Nem lehet az utolsó pillanatban, rohanva, pusztán pénzzel elintézni a kérdést.

Az itt felsorolt ötletek közül több nincs most nálam készleten. Úgy tudsz hozzájutni, ha megrendeled. Így egyedileg Neked, az általad kért méretben, színben, mintával készítem el.
A rendeléshez kattints ide!
Aszerint rendeztem az ötleteket, hogy ki a megajándékozandó személy.
Az első bejegyzésben a középkorú, vagy idősebb nők megajándékozásához hoztam néhány tippet, ezt itt olvashatod.
Most a második bejegyzésben a középkorú vagy idősebb férfiakhoz adok ötleteket.
De érdemes végignézned majd az összes ötletet, lehet, hogy máshol is találsz hasznosat! ?

Read more

Ajándékötletek – mert van, amihez idő kell

Hoztam Neked néhány ötletet, ami segíthet, hogy igazán örömet okozó ajándékokat adhass majd karácsonykor azoknak, akiket szeretsz. Most még van idő arra, hogy egészen személyre szabott ajándékokat válassz, rendelj, a kedvenc színben, akár egyedi mintával, felirattal.
Hiszen az igazán szeretetteljes ajándékokhoz időre és ötletekre, odafigyelésre van szükség. Nem lehet az utolsó pillanatban, rohanva, pusztán pénzzel elintézni a kérdést.
Read more

Tárt kapukkal vár a Bögrec klub!

Volt egyszer egy csoport…
… amit most szeretnék újjáéleszteni, kicsit felfrissíteni és
Téged is szeretettel várlak! 🙂

 

Kik tagjai eddig a csoportnak?

A csoport régi tagjai majd’ mind ismerőseim, vagy az ő ismerőseik voltak abban az időben, mikor vállalkozni kezdtem. Nagyon-nagyon hálás vagyok nekik a kezdeti segítségért, a biztatásért, támogatásért, népszerűsítésért és az első vásárlásokért! Talán nem gondolnátok, de a kezdeti munkáimmal nagyon nehéz volt kiállni a nyilvánosság elé. Láttam, hogy ez azért annyira még nem szép… de a bíztatásuk, pozitív hozzáállásuk rengeteget számított, szárnyakat adott!
Tehát alap, hogy a régi tagokat ezután is nagyon szívesen látom a csoportban! 🙂

Kiket várok most a csoportba?

1. Akik már vásároltatok bögrecet

Egy művész, kézműves munkái iránti elismerést úgy lehet leginkább kifejezni, ha megvásároljuk a műveit. És ez nem pusztán a pénzről szól!
Sokszor mondanak ilyesmit vásárban vagy az oldalamon: “Szépek, csináld csak, majd csak lesz, aki megveszi!” Hát, ez nem túl biztató 😀
Sokkal többet tud adni az, ha valaki azt mondja: “Nagyon szép, érték számomra amit csinálsz, nekem is kell, hogy legyen egy bögrecem!”
Ahogy nemrég egy vásárló megfogalmazta:

“A Te asztalodnál meg kellett állnom, és utána meg kellett hogy keresselek. Ez egy érzés!”
Hajabácsné D. Linda

 

2. Akik elmondtátok a véleményeteket!

Fontos számomra, hogy olyan bögrecek kerüljenek ki a műhelyemből, amik igazán tetszenek Nektek, használni fogjátok, örömöt leltek benne. Ezért mindig izgalmas, mikor beérkezik egy újabb kérdőív: egy-egy tükör nekem és a bögreceknek.
Ha még nem töltötted ki, de szánnál rá pár percet, most megteheted.
Ha már vásároltál, akkor itt: https://goo.gl/forms/eMKTRonKt8lFj9jg2
Ha még nem, akkor itt: https://goo.gl/forms/LGU5iFW2W4U0N5eI2

3. Akik  érdeklődtök és olvassátok a hírlevelet!

Lehet, hogy még nem jött el nálatok az első vásárlás ideje, de az is fontos lépés és nagyon köszönöm Nektek, hogy feliratkoztatok a hírlevélre, mert érdekelnek Titeket a munkáim.
Ha még nem olvasod a hírlevelet, de érdekel, feliratkozhatsz itt: bogrec.hu/hirlevel-feliratkozas

Miről szól a csoport?

Gyakran merülnek föl bennem gyakorlati kérdések, amit jó lenne megkérdezni Tőletek, akik már vásároltatok bögrecet vagy régebbóta követitek az oldalt, jobban ismeritek a munkáim.
Akik nem csak lájkokat nyomogattok néha (vagy nem is teszitek, hisz nem ez a legfontosabb), hanem kifejeztétek a munkám iránti elismeréseteket azzal, hogy követtek és adott esetben vásároltok.
Sokatokkal kicsit ismerjük már egymást, összefutottunk személyesen, beszéltünk telefonon vagy leveleztünk.

Olyan jó néha gyakorlati kérdéseket feltenni!
Például:
  • Két lehetőség közül hová menjek ki vásározni? Melyik helyszín az, ahová inkább eljönnétek?
  • Melyik színek, festékek, mázak, minták tetszenek?
  • Mi az a termék, amit érdemes továbbfejlesztenem? Amin még érdemes csiszolnom?
  • Hogyan választotok ajándékot, mi segít benne?
  • Milyen extra meglepetés, akció az, ami elég izgalmasan hangzik, hogy vásárlásra bátorítson? Ami nem csak csillogtatás, hanem valóban plusz értéket ad?

Miért érdemes a csoport tagjának lenni?

  1. Tervezek extra akciókat, játékokat csak Nektek! 🙂
    A legelsőt egyből most szeptember 20-25 között – a ZsákbaBögrec-et!
    Ha egyedi rendelést adtok le, leírhatjátok, mi álmaitok bögrece, melyik színek, minták, formák a kedvenceitek. Én ezek alapján a ládáim mélyére túrok és választok egyet Nektek ajándékba!
  2. Mindenképpen fogok tartani szűk körű alkotónapokat és műhelylátogatásokat, amik csak a csoport tagjainak lesznek elérhetők.
    Most októberben egész biztosan lesz egy Nyitott Műhely nap, amikor ide Budakeszire várlak Benneteket! Nemrég költözött át a műhelyem egy másik helyiségbe, szívesen megmutatom nektek, hol és hogyan készülnek a bögrecek! 🙂
    Karácsony előtt pedig lesz majd zártkörű alkotónap, ahol extra meglepetésekkel várlak majd Benneteket! 🙂
  3. Ha új, vagy megújított bögrecekkel jövök ki a műhelyből, a csoportban fogok felajánlani néhány darabot jelképes összegért tesztelésre!
    Az első ilyen tesztelés egy kicsit különlegesebb lesz, hiszen nem csak a terméket magát kell tesztelni, hanem elsősorban a szállítást szeretném, ha kipróbálnánk!
    Ez egy olyan termék lesz, ami kisebb, új fajta csomagolásban érkezik majd…. és meglepetés lesz, hogy mi van benne! 🙂
    A csoportban lehet majd jelentkezni érte október 4-9 között, és a jelentkezők közül kisorsolok 5 szerencsést, akik ajándékba kapják meg a csomagot!
    Cserébe csak egy visszajelzést kérek majd, hogy épségben megérkezett-e és mi a véleményed róla.
  4. És ami remélem szintén izgalmas lesz, rendszeresen várom majd a véleményeteket a bögrecekről és a vásárokról, alkotónapokról, programokról – így Te is részese lehetsz a Bögrec fazekasműhely alakulásának! 🙂

Hogy lehet bekerülni a csoportba?

Ha nem kaptál meghívót, de igaz rád valamelyik fenti feltétel (1. vásároltál már, 2. töltöttél ki kérdőívet, 3. olvasod a hírlevelet), Te is jelentkezhetsz a csoportba, itt: https://www.facebook.com/groups/Bogrecklub/?fref=ts

FONTOS:
A jelentkezéskor a facebook automatikusan küld neked egy kérdést.
Erre a kérdésre a válasz a jelszó, amit a hírlevelek végére, a kitöltött kérdőívek köszönő oldalára mindig kiírok és vásárlás után is elküldöm.
Ezt írd be és akkor fel tudlak venni a csoportba 😉

Ha nem sikerül a jelentkezés, írj nyugodtan egy e-mailt az info@bogrec.hu-ra!

 

Várlak hát sok szeretettel! 🙂

 

Bodza, de nem szörp!

Nagyon szeretem a bodza illatát, ízét, és azt, hogy ha már nyílik, a küszöbön áll a nyár! 🙂
De eddig még csak szörpökhöz használtam és nem is nagyon ismertem más receptet, kivéve a palacsintatésztában kisütött verziót, egyszer majd azt is kipróbálom.
Ez a pudingos ötlet onnan jött, hogy olvastam nemrég egy bodzás panna cotta receptet (olasz édesség, tkp. tejzselé), ahol tejben áztatták a bodzavirágot. Mivel panna cottát még sosem készítettem, nem is kóstoltam, úgy voltam vele, egyszerre elég egy újdonság is, így a bodzás tejet inkább pudingnak főztem meg 🙂
Tovább olvasom

Mond el bögreccel…

Mitől lesz jól sikerült egy ajándék?

Ezerféle szempont közül mindenkinek más a fontos.
Én például szeretem, ha egy ajándék meglepetés. De azt is, ha praktikus, ha a mindannapokban használni tudom, könnyít-szebbít-jobbít az életemen. Szeretem az élmény jellegű ajándékokat is, mondjuk egy meglepetés-kirándulást, színházat, fürdőzést. Szeretem a finomságokat, annak különösen szoktam örülni, ami a műhelybe átvihető, tartós, és ha pár percig pihenek munka közben, gyorsan elrágcsálható. 🙂

A páros bögreceket igazán ajándéknak álmodtam meg.

  • Rólatok szól! Akár egy régi kedvenc dal részletét kéritek rá, akár most találtok egy frappáns, igazán hozzátok illőt.
  • Praktikus használati tárgy, nem lesz belőle porfogó.
  • Igazán az igényeitekhez szabható, sokféle méretben (kávéstól az óriásig) és funkcióban (müzlis, szűrős, boros, stb) és színben el lehet készíteni.
    Kiegészíthetitek készletté, pl. a bögrék mellé egy szűrős kancsó, vagy a kávés csészék mellé csészealj, tejkiöntő, cukortartó.
  • Akár külön, akár együtt használjátok, a kedvest juttatja eszetekbe <3

Idén már másodszorra rendeztem az oldalon egy játékot, ahol sokan beküldtetek olyan népdal illetve versrészleteket, amit szívesen látnátok páros bögreceken.
Ezeket most összegyűjtöttem, hogy a rendeléshez ötletet adhasson, és én is innen fogok majd szemezgetni a tavaszi kollekcióhoz.

Ha kedvet kaptál és szeretnél egy saját, egyedi páros bögrecet, május 28. (vasárnap) estig szeretettel várom a megrendelésdet, itt: bogrec.hu/rendeles
Ha lemaradsz, egyedi kívánságaidat csak júliués vége felé tudom újra teljesíteni, de készletre fogok páros bögreceket készíteni, ezekből is válogathatsz majd! 🙂

Az idei játékba beküldött vers és dalrészletek:

“Nem szeretlek másért
Két piros orcádért
Szemed járásáért
Szád mosolygásáért. ”

“A menyasszony szép virág,
Koszorúja gyöngyvirág,
Boldog az a vőlegény,
Ki azt mondja az enyém!”

“Azért vagyok, hogy én melletted legyek
Azért, hogy a szíved boldogabb legyen.”

“s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,”
(Radnóti Miklós: Levél a hitveshez)

“Bujdosik az elmém a szerelem útján,
Mint kis fülemüle körül az ég alján.
Mert a napnak is van délbe megállása,
De az én szívemnek hozzád van vágyása.”

“Szeretlek, kedvesem,
De ne mondd senkinek,
Míg a templom kövén
Össze nem esketnek.”

“Idegenek vagyunk, szeretetet tartunk
Ahol összegyőlünk ketten szeretkezünk.”

“Szép virágom, violám
Jöjj el táncba vélem
Halld, mi szépen szól a dal
Halld, mi szép az ének”

“Addig élek, amíg élek,
amíg bennem zeng a lélek.
Zeng a lélek, zeng a szó,
zeng a szerelem ajtó.”

“Mit ér a szerelem igaz hűség nélkül,
Mit ér a rózsa piros bimbó nélkül.”

“Szép a tavasz szép a nyár
Szép aki előttem jár.
Mert aki előttem jár
Még az éjjel vélem hál”

“Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragőt?”
(Kosztolányi Dezső)

“Harminchárom rendben,
Ahány szál fű terem,
Annyiszor ölellek,
Csókollak kedvesem”

“A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani”
(Kosztolányi Dezső)

“Mi vagyunk a rózsák,
mi szeretjük egymást,
szép piros hajnalban
megöleljük egymást”

Kék a kökény zöld a petrezselyem
Tótágast áll bennem a szerelem.
Jaj Istenem ugyan mit csináljak
Szeressek e vagy tótágast álljak.

“Hej rózsa, rózsa, ékes vagy.
Hajnali csillag, fényes vagy.
Egyenes vagy, rózsám, mint a nád;
Nekem nevelt az édesanyád.

“Szeretlek, szeretlek
Mint egy lágy kenyeret.
Sóhajtok én érted
Egy nap százezeret.”

“Könnyebb kősziklának
Lágy viasszá válni,
Mint két édes szűvnek
Egymástól megválni.”

“Mer’ az árva szívem tieddel van egybezárva,
Ha odaadod másnak, szívem meghasad utána.”

“Két karodban gyermek vagyok, hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te, ha félek.
Két karommal átölellek, s nem félek.”
(Radnóti Miklós)

Tavalyi játék:

“Ej, a titkos szerelem
Titkosan kezdődik.
Mégis utoljára
Kivilágosodik.”

“A füzesi csorgóvíz,
olyan édes, mint a méz,
Aki iszik belőle,
vágyik a szerelemre!”

“Szeretlek én igazán,
Senkit úgy a föld hátán.
Szembe nézni nem merek,
Megtudnák, hogy szeretlek”

“Nincs édesebb, mint a méz.
Ki mit szeret, arra néz.
Lám, én szőkét szeretek;
Arra nézek, nevetek.”

“Holdvilágos,csillagos az ég alja,
Kisangyalom,gondolsz-e rám valaha?
Tanúm az ég és a fényes csillagok,
Hogy én,babám,mindig csak rád gondolok.”

“Szól a füge madár,
mindjárt megvirrad már,
fordulj hozzám rózsám
csókold meg az orcám.”

“Gyere rózsám, gyere már,
mert a szívem téged vár
Téged óhajt, téged vár,
téged csókolni nem kár”

“Alig várom, hogy a Nap lenyugodjon,
hogy az égen páros csillag ragyogjon.
Ragyogj csillag, páros csillag sokáig,
kísérj el a szeretőm kapujáig.”

Saját kedvenceim:

“Gyere rózsám a kútra,
Adj egy csókot az útra.
Én is egyet, te egy mást,
Ne felejtsük el egymást”

“Nyárban nyílik a sok piros rózsa
Nem tudnálak felejteni soha.
Úgy szeretlek, szóval nem mondhatom,
Le is írnám babám, de nem tudom”

“Gyere rózsám a ház mögé,
nézzünk egymás szeme közé.
Hadd nézzem ki szép szemedből,
szeretsz-e tiszta szívedből”

“Jaj de bajos, aki egymást szereti,
Egy párnára ketten kell lefeküdni.
A párnának a közepe elszakad,
A közepe tiszta újnak megmarad.”

“Lábam akármerre járjon,
szemed engemet vigyázzon.
Szemed akárkit szeressen,
szíved engem ne feledjen”

“Téged látlak minden álmomban,
álmom után minden dolgomban.
Ha sóhajtok, érted a panasz,
ha örülök, érted vagyon az”

“Erdőben, erdőben, szép kerek erdőben
epret szed a babám rózsás kötényébe.
Szedjed babám, szedjed, hogy el ne hervadjon,
hogy a mi szerelmünk félbe ne maradjon.”

“Szép a tavasz, szép a nyár,
szép, aki párjával jár.
Én is az én babámmal,
ki-ki a magáéval.”

Nagy levegő, lendület… és visszatérek ahhoz, ami igazán fontos

Változtatnom kell, hogy maradhassak, ami vagyok.
Most az év elején szeretnék lépni egy nagyot.
Talán kívülről nézve nem lesz annyira látványos, de alkotói szempontból igen.
Megváltoztatni valamit, ami eleinte vállalkozásom büszkesége volt, de ma már hátráltat.
Kicsit jobban megérteni azt, hogy mi az igazán fontos Nektek, vásárlóknak, érdeklődőknek – és a Ti szempontjaitok mentén formálni a bögreceket.

Tovább olvasom

Borozzunk-e még idén?

Neked korongolok. Mond, mi a legtitkosabb bögreces kívánságod? 🙂

A facebook oldalon már sokszor kérdeztem tőletek, hogy milyen bögreceket szeretnétek, mi tetszik nektek.
De most nem csak néhány színből, vagy formából kell választani, sokkal komplexebb dologról van szó, ami egy egész blogbejegyzést érdemelt.

A garázsunkban lapul 2 láda bögrec, amik közt egyre ritkábban keresgélek, ha megrendelést veszek elő. Vásárban is csak pár darabot veszek ki belőle, hogy föltegyem a standomra.
Ez a két láda a boros kollekcióm.
Tovább olvasom

1 2 3